Összesen: 219 540 Ft
Korhatár: |
Amikor Tony Stark (Robert Downey Jr.) megpróbál beindítani egy szunnyadó békefenntartó programot, kísérlete félresikerül és a Föld leghatalmasabb hősei, Vasember, Amerika Kapitány (Chris Evans), Thor (Chris Hemsworth), Hulk (Mark Ruffalo), a Fekete Özvegy (Scarlett Johansson) és Sólyomszem (Jeremy Renner) egyesített erejére van szükség, hiszen a tét óriási, mégpedig a bolygó jövője. Ahogy az aljas Ultron felbukkan, világossá válik, hogy csak a Bosszúállók akadályozhatják meg azt szörnyű tervei megvalósításában, nehézkes szövetségek és váratlan izgalmak keretében nyitva meg az utat egy hatalmas kaland felé.
Érdekességek:
- A film több mint 1,3 milliárd dollár bevételt hozott, ezzel a 2015-ös évben a harmadik legsikeresebb film lett.
- Scarlett Johansson a film forgatása előtt teherbe esett, ezért sok jelenet forgatását előre kellett hozni, de így is csak számítógépes utómunkával sikerült a terhességét elrejteni.
- A film előzetesét a megjelenése utáni 24 órában 34 millióan tekintették meg. Ezzel megdöntötte a korábbi, Vasember 3 által tartott rekordot.
Idézetek a filmből:
- A vibránium világ legsokoldalúbb anyaga, az emberek pedig készítettek belőle egy frizbit. (Ultron)
- Ha ütnek, visszaütünk. Ha meghalunk... kiheverjük. (Amerika Kapitány)
1x 1 999 Ft 2 999 Ft
1x 4 999 Ft 4 999 Ft
1x 1 999 Ft 3 999 Ft
1x 4 249 Ft 4 999 Ft
1x 5 517 Ft 6 490 Ft
1x 3 817 Ft 4 490 Ft
1x 2 499 Ft 3 999 Ft
1x 1 999 Ft 3 299 Ft
1x 3 999 Ft 4 999 Ft
1x 4 999 Ft 4 999 Ft
1x 3 999 Ft 6 999 Ft
1x 3 999 Ft 4 999 Ft
1x 1 999 Ft 3 999 Ft
1x 2 999 Ft 5 999 Ft
1x 7 999 Ft 7 999 Ft
1x 2 999 Ft 7 999 Ft
1x 3 999 Ft 9 999 Ft
1x 9 999 Ft 9 999 Ft
1x 1 999 Ft 1 999 Ft
1x 1 999 Ft 2 999 Ft
1x 2 797 Ft 3 290 Ft
1x 1 999 Ft 2 999 Ft
1x 4 249 Ft 4 999 Ft
1x 1 999 Ft 4 999 Ft
1x 2 999 Ft 7 999 Ft
1x 5 949 Ft 6 999 Ft
1x 6 999 Ft 6 999 Ft
1x 3 999 Ft 7 999 Ft
1x 1 999 Ft 3 299 Ft
1x 7 999 Ft 7 999 Ft
1x 1 692 Ft 1 990 Ft
1x 2 117 Ft 2 490 Ft
1x 2 999 Ft 5 999 Ft
1x 3 999 Ft 5 999 Ft
1x 2 890 Ft 3 400 Ft
1x 1 999 Ft 2 999 Ft
1x 3 999 Ft 3 999 Ft
1x 5 999 Ft 7 999 Ft
1x 9 999 Ft 9 999 Ft
1x 3 999 Ft 5 999 Ft
1x 5 999 Ft 7 999 Ft
1x 29 999 Ft 39 999 Ft