Korhatár: |
Az első részből kiderült, hogy a bérgyilkosokkal foglalkozóBill kiképzett egy csapatot, a The Deadly Viper Assassination Squadot, azaz DIVAS-t. Tagjai, a Viperákkülönböző mérgeskígyók után kapták fedőnevüket: ORen-Ishii (Lucy Liu) volt Mokasszinkígyó, Elle Driver (Daryl Hannah) a Kaliforniai Hegyi Kígyó, Vernita Green (Vivica A. Fox) a Kobra, Budd (Michael Madsen), Bill öccse, a csapat egyetlen férfi tagja pedig Csörgőkígyó névre hallgatott. A csapat legtehetségesebb tagja Fekete Mamba (Uma Thurman) volt, aki Bill szeretője is lett, ám amikor kiderül, hogy a férfi gyermekét hordja, menekülnie kell. Ettől a pillanattól kezdve alapvetően megváltozik a világnézete, többé nem akarja az életét kockáztatni, megváltoztatja a nevét, egy kisvárosban rejtőzik el, sőt úgy tűnik, talál egy kedves férfit is, akivel összekötheti az életét. Bill azonban nem tűrheti ezt. Felbukkan néhány jelenet az első részből, amelyben Bill és a Viperák megtámadják a kis falusi kápolnában összegyűlt násznépet, és mindenkit lemészárolnak. A második részben részletes beszámolót kaphatunk az esküvő próbáján történt mészárlásról is, amely a kétrészes sztori alapjául szolgál. Miután a Menyasszony rendezi a számláját Bill öccsével és a csapaton belüli fő vetélytársával, Elle Driverrel, elindul Mexikóba, hogy megtalálja utolsó kiszemelt áldozata rejtekhelyét. Már csak egy cél lebeg előtte: megölni Billt! De közben az is kiderül, hogy lánya, akivel várandós volt a mészárlás idején, és azt hitte, hogy meghalt, mégis él... |
|
A magyar változat
|
||
szinkron: igen
felirat: igen |
||
A film hossza
|
||
136 perc
|
||
Megjelenés dátuma
|
||
2010. szeptember 14. |
||
Hangsávok
|
||
magyar |
angol |