28 nappal később
Jim felébred a kómából, de senkit sem talál a kórteremben. Üres a folyosó, az egész épület, üres és néma az egész város. Jim semmit sem ért, rémülten bóklászik a kihalt metropoliszban. Végül rátalál egy emberpár: túlélő, mindentől rettegő menekülők. És nemsokára találkoznak azokkal is, akik elől menekülni kell. Egykor emberek voltak, ám a gyilkos vírusnak köszönhetően már csak fékevesztett őrültek, akik ölni akarnak. Jim huszonnyolc napig feküdt a kórházban, de ez elég volt ahhoz, hogy Anglia szinte elnéptelenedjen.
Hang: angol
Felirat: magyar, angol, lengyel, cseh, görög, portugál, ivrit, izlandi, török, horvát, dán, finn, norvég, svéd, orosz, román, bolgár
28 héttel később
Fél év telt el azóta, hogy egy vírus néptelen metropolisszá változtatta Londont. Lakóit gyilkos dühre sarkallta: a fertőzöttek egymást irtották ki. Az Egyesült Államok megszálló hadserege azóta helyreállította a rendet, szigorúan ellenőrzött és védett körzeteket hozott létre, és a kevés túlélő visszaköltözhet a városba. Közöttük van Don is a gyerekeivel. A kiskamaszok az eltűnt anyjuk után kutatnak a romok között, és meglepetésükre meg is találják. Az orvosok vizsgálni kezdik az asszonyt, hogyan maradhatott életben a fertőzött területen. Közben újra felüti fejét a járvány.
Hang: magyar, angol, török
Felirat: magyar, angol, bolgár, román, orosz, szlovén, török, ukrán, kazá, izlandi, észt, lett, litván