Korhatár: |
Argo 1.
Egy kétezer éve, Magyarországon elrejtett római kincset hajszol három különleges kincsvadász csapat. A szupertechnikával felszerelt külföldi műkincscsempészek (Oszter Sándor, Mucsi Zoltán, Balogh Ádám), a lecsúszott biztonsági őrökből verbuválódott agresszív és primitív szerencsevadászok (Kovács Lajos, Scherer Péter, Kiss József), és azok a hőseink, akik között megtalálható az ógörög-latin szakos bölcsészhallgató (Görög László), a kiugrott fiúzenekar-tag (Steiner Kristóf) és Héraklész. Ezen kívül sok karakter színesíti a cselekményt, akik így-vagy úgy belebonyolódnak a kincsért folyó harcba (Jáksó László, Nagy Feró, Csuja Imre stb.). Hőseink keresztül-kasul bejárják Magyarországot, és közben a cselekmény szálai is találkoznak, átszövik egymást. A mesés kincs nyomára két tárgy vezet, egy barbár fejedelem palástja és egy római centurió naplója. A biztonsági őrök Balog Tibi, egy kirúgott rendőr vezetésével, egy leselejtezett páncélautóval Balaton felé veszik az irányt (tévesen). Náluk van a napló szövegét tartalmazó pergamentekercs, amit a Történeti Múzeumból loptak el. Problémamegoldó képességük csekély, vagyis lépten-nyomon lövöldözni kezdenek. Kiváltképp titkos fegyverük, Pszichó (Bitskey Lukács), aki egy szót sem szól egész film alatt, és még a társai is félnek tőle. Argo 2. Balog Tibi (Kovács Lajos) és bandája (Scherer Péter, Bicskey Lukács, Kiss József) tíz év után sem lett okosabb. Továbbra is pitiáner, suttyó bűnözők, akik nagymenőknek hiszik magukat és a nagy lóvéra vágynak. Egy japán szindikátus árnyékembere (Kulka János) balszerencséjére pont Tibiéket bízza meg egy felbecsülhetetlen értékű adathordozó megszerzésével. Tibiék vajmi keveset értenek az IT világához, ezért egy számítástechnika tanárt (Bán János) visznek magukkal a lehetetlennek tűnő műveletre. A bajt a roma maffia feje (Nagypál Gábor) fokozza, aki egy régi ügy miatt elégtételt akar venni Tibin. A hajsza során Tibiék mindezeken túl japán bérgyilkosokat és a szlovák hadsereget is magukra haragítják, így az esélyük arra, hogy a nagy zsével Malibu tengerpartjára szökjenek, radikálisan csökken. De aki Tibit alábecsüli, annak annyi. Mert Tibi megoldja okosban.
|
||||||||||||||||||||||||
EXTRÁK:
|