Összesen: 145 318 Ft
Korhatár: |
Egy posztapokaliptikus történet mely a bolygónk egyik legeldugottabb részében játszódik, egy kopár sivatagban, ahol az emberiség már csak nyomokban fellelhető, és szinte kivétel nélkül mindenki a fennmaradáshoz nélkülözhetetlen alapvető szükségletekért harcol. Ebben a világban él két lázadó, akik a Senkiföldjén át menekülve talán képesek lehetnek a rend helyreállítására. Max (Tom Hardy, vagyis blood bag), aki inkább a tettek, mint a szavak embere, a békét és a nyugalmat keresi, miután elveszítette feleségét és gyermekét a káoszban. Furiosa (Charlize Theron) pedig úgy gondolja, hogy az ő túléléséhez szükséges útja a sivatagon át vezet, vissza egyenesen gyerekkori otthonába. Útjuk során igyekeznek mindig egy lépéssel egy könyörtelen fosztogató banda előtt maradni.
A film tekinthető egyrészt a Mad Max sorozat megkoronázásának ezzel a 4. résszel, másrészt a 2. rész (Az országúti harcos) remake-jének.
- A Tom Hardy által viselt dzseki egy replika, melyet először Mel Gibson viselt az eredeti trilógia utolsó két részében.
- Több kritika szerint is az első 1979-es, majd az 1985-ben készült 2. rész, Az országúti harcos méltó folytatása készült el, a kultfilm betetőzése, mely képes újat mutatni, a kor elvárásainak megfelelő látványos akciójelenetekkel.
- Az IMDb filmes portál értékelése 8.3/10.
Idézetek a filmből:
- A nevem Max. A világom tűz és vér. (Max)
- Furiosa: Hogy hívnak?
- Max: Számít?
1x 1 999 Ft 4 999 Ft
1x 4 999 Ft 5 999 Ft
1x 17 999 Ft 19 999 Ft
1x 4 999 Ft 4 999 Ft
1x 4 999 Ft 4 999 Ft
1x 12 999 Ft 19 999 Ft
1x 5 990 Ft 5 990 Ft
1x 3 128 Ft 3 680 Ft
1x 3 999 Ft 7 999 Ft
1x 1 615 Ft 1 900 Ft
1x 4 999 Ft 9 999 Ft
1x 5 184 Ft 6 099 Ft
1x 5 500 Ft 6 470 Ft
1x 1 999 Ft 7 999 Ft
1x 2 125 Ft 2 500 Ft
1x 499 Ft 1 999 Ft
1x 4 242 Ft 4 990 Ft
1x 999 Ft 1 999 Ft
1x 2 999 Ft 7 999 Ft
1x 1 999 Ft 3 299 Ft
1x 1 267 Ft 1 490 Ft
1x 3 392 Ft 3 990 Ft
1x 10 999 Ft 14 999 Ft
1x 2 999 Ft 2 999 Ft
1x 3 144 Ft 3 699 Ft
1x 2 529 Ft 2 975 Ft
1x 3 999 Ft 5 999 Ft
1x 3 315 Ft 3 900 Ft
1x 3 307 Ft 3 890 Ft
1x 5 099 Ft 5 999 Ft
1x 3 999 Ft 7 999 Ft
1x 5 999 Ft 7 999 Ft
1x 1 999 Ft 3 299 Ft