Összesen: 187 299 Ft
Korhatár: |
Robert Merle regénye alapján
A történet 1940 júniusában, a dunkerque-i csata idején játszódik. A német megszállók menekülésre késztetik a Franciaországban állomásozó brit csapatokat, akiknek egyetlen esélye a tengerpart elérése. A közelgő német haderővel ezért az egyik közeli partszakaszon állomásozó, és ugyancsak a visszavonulásra várakozó francia haderőnek kell felvennie a harcot. A britek kivonulása közben véres összecsapások kezdődnek a magukra maradt franciák és a németek között, amelynek során rengeteg ártatlan helybéli is áldozatul esik. A fiatal Jeanne (Catherine SPAAK) azonban ennek ellenére sem hajlandó evakuálni, mindenáron ragaszkodik az otthonához. Időközben négy, csapatától elszakadt francia katona is próbál megmenekülni a halál torkából; s egyikük, Julien (Jean-Paul BELMONDO) megmenti és összebarátkozik a vonzó és magányos lánnyal. A német hadi repülőgépek megérkezésekor azonban a partvonalon állomásozók élete megpecsételődni látszik, a Jeanne-ért aggódó Julien pedig bármit megtenne, hogy rávegye a lányt egyre veszélyesebbé váló otthonának elhagyására. A film Robert MERLE (Állati elmék, Mesterségem a halál) azonos című regényéből készült.• Interaktív menü
• Közvetlen jelenetválasztás
• Mozi előzetes
• TV-spot
• Fotógaléria
• Honlap ajánló
• Interjú a rendezővel
• Interjú Belmondóval
• Caesar DVD-ajánló
A magyar változat
|
||
szinkron: igen
felirat: igen |
||
Játékidő
|
||
119 perc
|
||
Megjelenés dátuma
|
||
2009. május 5. |
||
Hangsávok
|
||
magyar |
francia |
|
1x 1 999 Ft 4 999 Ft
1x 9 999 Ft 14 999 Ft
1x 3 817 Ft 4 490 Ft
1x 2 542 Ft 2 990 Ft
1x 2 805 Ft 3 300 Ft
1x 4 242 Ft 4 990 Ft
1x 2 999 Ft 3 499 Ft
1x 3 999 Ft 5 999 Ft
1x 19 999 Ft 19 999 Ft
1x 14 999 Ft 14 999 Ft
1x 7 999 Ft 7 999 Ft
1x 4 999 Ft 7 999 Ft
1x 2 372 Ft 2 790 Ft
1x 4 999 Ft 9 999 Ft
1x 2 999 Ft 9 999 Ft
1x 3 999 Ft 3 999 Ft
1x 1 999 Ft 2 999 Ft
1x 499 Ft 1 999 Ft
1x 19 999 Ft 19 999 Ft
1x 7 999 Ft 7 999 Ft
1x 2 549 Ft 2 999 Ft
1x 2 040 Ft 2 400 Ft
1x 5 999 Ft 9 999 Ft
1x 5 099 Ft 5 999 Ft
1x 19 999 Ft 19 999 Ft
1x 4 999 Ft 9 999 Ft
1x 1 444 Ft 1 699 Ft
1x 3 999 Ft 3 999 Ft
1x 1 999 Ft 2 999 Ft
1x 3 910 Ft 4 600 Ft
1x 9 999 Ft 9 999 Ft