Összesen: 193 294 Ft
Korhatár: |
A Szikla, a Con Air - A fegyencjárat és a Tolvajtempó után újra együttNicolas Cage és a tévedhetetlen producer, Jerry Bruckheimer szuperduója!
Benjamin Franklin Gates egész életét olyan kincs felkutatásának szentelte, melynek létezésében kevesen hisznek. Egyes elképzelések szerint a Templomos Lovagok legendás kincsét valahol Amerikában rejtették el. Egy családi hagyomány pedig arra kötelezi a Gates-família minden férfitagját, hogy régész legyen, és így hat nemzedék óta a nemzet Alapító Atyái által hátrahagyott jeleket keresik az egész országban. Ben Gates most talált rá a helyes nyomra. Legalábbis tudja, hol található a kirakós játék utolsó darabkája, a titkos utalás a kincs hollétére - s ez nem más, mint egy rejtett térkép a Függetlenségi Nyilatkozat hátoldalán. Ám egy lelkiismeretlen kalandor is szeretné megszerezni a kincset, következésképpen a felbecsülhetetlen értékű nemzeti ereklyét, és Ben kínzó dilemma elé kerül. Végül úgy dönt, ő maga lopja el a becses iratot - melyet a világ legszigorúbb biztonsági rendszere véd -, és nem hagyja, hogy rossz kezekbe kerüljön. Nemcsak ellenfelével kell versenyt futnia, hanem az idővel és a hatóságokkal is, s ebben az őrült akcióban csak két segítsége van: megszállott komputermániás barátja, Riley és a Nemzeti Levéltár restaurátora, Abigail Chase. Sikerül-e végrehajtaniuk minden idők legnagyratörőbb rablását... és vajon tényleg közelebb visz-e az okmány az áhított kincshez? |
|
Import-Idegennyelvű borító*
|
||
szinkron: igen
felirat: igen |
||
Játékidő
|
||
126 perc
|
||
Megjelenés dátuma
|
||
2005. május 25. |
||
Hangsávok
|
||
magyar |
angol |
cseh |
1x 3 999 Ft 5 999 Ft
1x 3 825 Ft 4 500 Ft
1x 553 Ft 650 Ft
1x 2 933 Ft 3 450 Ft
1x 14 999 Ft 14 999 Ft
1x 1 999 Ft 3 999 Ft
1x 3 999 Ft 3 999 Ft
1x 2 999 Ft 9 999 Ft
1x 1 947 Ft 2 290 Ft
1x 29 999 Ft 29 999 Ft
1x 4 249 Ft 4 999 Ft
1x 2 083 Ft 2 450 Ft
1x 11 049 Ft 12 999 Ft
1x 29 999 Ft 49 999 Ft
1x 4 999 Ft 4 999 Ft
1x 9 999 Ft 9 999 Ft
1x 2 971 Ft 3 495 Ft
1x 3 999 Ft 7 999 Ft
1x 169 Ft 199 Ft
1x 3 999 Ft 7 999 Ft
1x 1 999 Ft 2 999 Ft
1x 3 229 Ft 3 799 Ft
1x 3 808 Ft 4 480 Ft
1x 2 999 Ft 7 999 Ft
1x 9 999 Ft 19 999 Ft
1x 3 999 Ft 9 999 Ft
1x 1 999 Ft 4 999 Ft
1x 3 999 Ft 3 999 Ft
1x 7 999 Ft 7 999 Ft
1x 1 499 Ft 2 999 Ft